2014. szeptember 19., péntek

Tiszeker Ágnes előadása

2014. szeptember 19-én 20.00 órakor a Gimnázium Teleki-termében

 Tiszeker Ágnes
tart előadást

Az egészséges életet a sporttal hosszabbítod,
a doppinggal rövidíted
A dopping és a doppingellenes küzdelem aktualitásai
– nem csak élsportolóknak
címmel.

Dr. Tiszeker Ágnes a Magyar Antidopping Csoport (HUNADO-Nemzeti Doppingellenes Szervezet) elnöke.
A doppingolás a sport szellemiségével ellenkező, tisztességtelen eljárás, amely egyúttal súlyos egészségügyi kockázatot is rejt magában. A nemzetközi
sportszervezetek és a kormányok összefogásaként, 1999-ben megalakult a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség, a WADA. A Nemzetközi
Doppingellenes Kódexben lefektetett egységes doppingellenes szabályok elfogadása és érvényesítése a mai napig az egyik legfontosabb eredmény a
sportban elterjedő doppingolás elleni küzdelemben.
A dopping azonban ma már nem csak a „hivatásos” sport gondja, hanem valamennyi sportszerető, akár csak hobbi szinten sportoló ember is
szembekerülhet vele. A dopping, az alkohol- és kábítószer fogyasztás, illetve a dohányzás mellett, világszinten a negyedik nagy rizikófaktorrá lépett elő,
és ma már nem csak egy szűk sportolói réteg problémája, hanem népegészségügyi kérdés.
A táplálék-kiegészítők a szervezetben természetesen is létező anyagok, amelyeket a normális napi étrend mellett, annak kiegészítéseként szokás szedni.
Sajnos azonban a táplálék-kiegészítő termékek szedése óriási kockázatot jelent mind az egészség, mind a sport szempontjából.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése